2013.07.30. 22:21| Szerző: Johus

Alan már 4 hónapja nem lakik velünk, de sokat emlegetjük.

Másfél hónappal távozása után, takarítás közben elemeltem egy cserepet a helyéről és mögüle kiköszönt két szép tojás.

C5-03_276_.jpg

A kezdeti döbbenet és basszusozás után csóközönömet küldtem neki e-mailben, majd elkezdtem számolgatni, milyen idősek lehetnek és mikor várható a kelés. Abból kiindulva, hogy legkésőbb március 20-án lehettek együtt Charlie-val, aki minimum 2, de inkább 3 hétig hordta a tojcsikat magában, és Kispipi és Kisréce 60, ill. 61 napra kelt ki, úgy számolgattam, hogy kb. június közepén számíthatok az újakra.

Mivel tökéletesen ugyanoda tojta Charlie a mostaniakat, mint az előzőeket, már bejáratott hálózási technikával rendelkeztem, így nem volt különösebben nagy probléma a gyermekvédelemmel. Szúnyogháló + power tape, biztonság, várakozás.

Júniusban számolgatni kezdtem, hogy mi a dead line. 100-130 nap elteltével már valószínűleg nem számíthatok rá, hogy kikelnek, úgyhogy augusztusig azért jó lenne, ha történne valami. De ami végül történt, arra nem számítottam és kívánom, többet ilyenben nekem ne legyen részem, és más se tapasztalja meg soha.

A 103. napon, egy péntek délután munkából hazaérve szörnyű látvány fogadott a terráriumban. A háló letépve, véresen lifeg a teteje, egyik tojás lyukas, Charlie önelégülten nézeget a nagy szemeivel, az enyém inkább könnyben. A kis jószág csodaszép volt, mintázata gyönyörű, arányos, de élet már nem volt benne, mire hazaértem, anyja brutálisan szétharapta szegénykét, sajnos aranyhal-sorsra jutott.

C5-03_282_.jpg

Igen ám, de ott van még egy tojás, azzal mi legyen? Ezek szerint a háló édes kevés, ha ott hagyom, halálra ítélem, ez egészen biztos. Tojást mozgatni elég csücskös, ha elszakad közben a szikanyag, ami a kapocs a tojás és az embrió között, akkor vége. De ez tűnt a kisebb kockázatnak, így kipakoltam egy terráriumot, beraktam egy növényt és egy tejfölösdobozt, majd óvatosan átraktam annak tetejére a tojásokat (mivel össze vannak tapasztva, a kettő együtt mozgatható). Lámpákat elrendeztem a 3 állat fölött (Tankréd, a dobozteknős is velünk él egy ideje), majd aggódva, de elindultam a Balatonra, ahonnan csak hétfő este jöttem vissza. Számítottam egy szombat reggeli kelésre, hiszen Kispipi is egy nappal követte Kisrécét, így megkértem édesanyámat, nézzen rá az állatokra a hétvégén. Vasárnap még mindig nem volt új gekkóm, és hétfő este, mikor hazaértem, még mindig csak a csukott tojás volt a terráriumban. Kezdtem lemondani róla...

Aztán kedden délután hazaérve szembe találtam magam egy csodaszép kis nappali gekkóval, aki ezek szerint csak egy kis lusta disznó, és 4 napot várt még tesója után, hogy előbújjon. Megérte a várakozást, mert gyönyörű szép kis állat: foltjai Kispipiéhez hasonlóan a gerincvonalban kettéválnak, feje nyúlánkabb, mint az eddigi gekkóimé és telis-tele van pici piros pöttyökkel.

DSCN0294_.jpg

Nevet nem kap, nem szeretnék kötődni hozzá, bár ez nehéz lesz, pláne, mert gyakorlatilag megmentettem az életét azzal, hogy kiszabadítottam az anyjától.

2013. július 23-án kelt ki, vagyis épp egy hetes most. 6 naposan evett először egy kis barackos bébiételt, nagyon örült neki. Nem olyan félős, kezd kiváncsiskodni, ha az egyik üvegfal felől akarom fotózni, hogy a másikon van, átugrik az optikához megnézni, hogy mi az. A futókáját nagyon szereti, igazi kis akrobata, hülyébbnél hülyébb (cukibbnál cukibb) pózokban lógicsál rajta a kis pöttömke, és természetesen ezen is alszik.

DSCN9983__.jpg

DSCN9985__.jpg

DSCN0081__.jpg
DSCN0078__.jpg

DSCN0082__.jpg

DSCN9987__.jpg

DSCN0310__.jpg

Sorsáról még nem tudok mit mondani, most 3 hónapig biztos, hogy nálunk lesz, addig eladó sorba sem kerülhet, de ki tudja, ha kislány, talán megtartom.


2013.04.03. 09:56| Szerző: Johus

Életem eddigi egyik legnehezebb döntésén vagyok túl.

Addig fajult a már itt is megírt veszekedés Alan és Charlie között, hogy radikálisan be kellett avatkoznom. Értsd: el kellett őket különítenem. Végleg. Miután már úgy tűnt, béke van kettejük között, hetek óta semmi hacacáré, egyik nap arra jöttem haza, hogy Charlie nyakán jobb oldalt, az álla középvonalától a tarkójáig vörösen izzik a bőre, sehol egy pikkely, mindet letépte róla Alan. Bele volt ragadva egy jó adag kókuszrost, talán le is eshetett a harcban. Szegénykém sötét zöld színével próbált beleolvadni az anyósnyelv tövébe, hogy ne lássa őt senki, de egy komoly probléma volt az egésszel: nem tudta letenni a fejét, annyira fájt neki. Eltartotta a levéltől, úgy zihált, néhány perccel késhettem le a balhét.

Azonnal hoztam egy dobozt és megpróbáltam dühömet visszafojtva állatbarát módon befogni Alant. Persze pontosan tudta, hogy nem áll túl jól a szénája, úgyhogy elég sokáig kergettem, mire sikerült beimádkozni a dobozkába, hogy áttegyem a kis 30x30-as terráriumba. Itt duzzogott, és egy napig szinte fekete színt öltve magára kiharcolta, hogy áttegyem az UV-lámpát fölé, utána már szép színe volt.

Kezdődött a tanakodás, hogy mit is kellene csinálni. Még egy nagy terráriumot fenntartani nem akartam, nem is tudnék, elhelyezni sem lenne egyszerű, pláne új burákat, izzókat venni és dupla villanyszámlát fizetni... szóval el kellett határoznom magam: meg kell válnom Alantől.
Felmerült az a kisállat-kereskedés, ahova Kispipi is került még novemberben, az ottani ismerős tulajjal biztos, meg tudtunk volna egyezni, de nagyon rossz érzés lett volna oda elvinni, mert ki tudja, mi lesz vele utána. És akkor jött a tipp a bátyámtól: egy csapattársa phelsumát akar mostanában. Na, akkor kontakt. Persze nem grandist szeretett volna és a terráriuma sem volt igazán megfelelő, de kb. 1 nap gondolkodás után úgy döntött, él a lehetőséggel és megoldja. Vett egy magasabb terkót, nagy odafigyeléssel be is rendezte, sokat konzultáltunk, hogy mi hogy lenne megfelelő, hogy lenne a legjobb Alannek.

Utolsó napján még egy fotót készítettem róla, ami mindig emlékeztetni fog rá, mennyire jó fej Alan, hogy belépve a szobába egyből ránéz az emberre:

Kép0026_.jpg

Nem volt egyszerű lelkileg a dolog, de azt kell mondjam, a lehető legjobban alakult. Alan nagyon jó helyre került, új gazdája pontosan úgy fogja őt szeretni, ahogy én, úgy fog rá vigyázni, ahogy én, úgy fogja gondozni, ahogy én. És ez jó, tudom, hogy jól tartják, szeretik, nem únnak rá, ráadásul meglátogathatom néha, szóval így egy kicsit könnyebb, de nem mondom, hogy nem szorult össze a torkom reggel, ahogy ránéztem a sötét, üres terráriumra, amiben már nem lakik senki...

Úgyhogy ennyi. Már csak 0.1. Phelsuma grandis az állomány.

Még két sztorit akartam Alanről ide a blogra írni, ezekről már csak röviden emlékeznék meg és egy-egy fotót mutatnék csak:
1. Bár a fent említett kereskedés tulaja kételkedett benne, mikor mondtam, kinek viszem haza a szopós egeret, Alan gond nélkül benyomta:

DSCN9618_.jpg
2. Legutóbbi időszakában új alvó pozíciója pedig a "2 levélen egyszerre" típusú volt:

DSCN9558.JPG

Charlie azóta jobban van. Mászkál, napozik, és végre említésre méltó mennyiséget eszik. Látszik rajta, hogy felszabadult, meg fog szépen gyógyulni a sebe, kinő a farka és boldog lesz. Remélem.

Címkék: Alan  |   | 2 komment

2013.03.09. 11:45| Szerző: Johus

Az elmúlt másfél évben, mióta megvannak a gekkók, 3. alkalommal hagytam nyitva huzamosabb ideig véletlenül a terrárium ajtaját. Kétszer megúsztam.

Charlie újabban az ajtón héderel egész nap, aludni sem megy máshova, ez az utóbbi stresszes hónapok miatt is így van, de amúgy is az jellemző rá, hogy kinéz egy helyet és pár hónapig ott tölti napjait. Nos, etettem este, végre Charlie-ka is evett sok-sok viaszmolylárvát, és aztán elmentem én is vacsorázni. Mikor jó fél óra múlva visszamentem a szobába, észrevettem, hogy az ajtó nyitva, Charlie pedig sehol. Na, szép. A szoba 20 négyzetméteres, 3,4 méter a belmagasság és nagyjából full tele van bútorokkal. A szoba ajtaja végig nyitva volt, úgyhogy a mellette lévő 12 négyzetméteres, szintén telepakolt szoba is szóba kerülhetett, lehetséges gyík-lelőhelyként. Behívtam a férjemet, hogy nagyon óvatosan, de jöjjön segíteni, mert Charlie meglépett.

Érdekes volt, nem pánikoltam be, módszeresen akartam átkutatni a lakást, kezdve a falakkal, plafonokkal, hiszen a nappali gekkó mindig a magasabb régiókban szeret mászkálni. Na, most nem. Elképzeltem, hogy rá akart ugrani az üvegre, de nem volt ott és kirepült a terráriumból. Mit csinálhatott félelmében? Elbújt. Ez biztos. De hova? A terrárium mellett áll egy térelválasztó szekrény, valahogy azt gondoltam, ott nagy sansszal megtalálom. Mögé néztem zseblámpával és igen, rám vigyorgott Charlie a szekrény oldaláról, a kis résből a fal és a térelválasztó között. Megvan!

DSCN9632_.jpg

Féltem, hogy elszalad, de végül nagyon óvatosan elhúztuk a szekrényt, és szépen dobozzal meg tudtam fogni és hazaküldtem. A terráriumon eddig is volt vitrinzár, de nem nagyon használtam, nos, eztán fogom.

Címkék: sztori Charlie  |   | Szólj hozzá!

2013.01.18. 09:11| Szerző: Johus

Charliera rá jár a rúd mostanában, illetve rá jár Alan, rá járna, ha hagyná magát a kislány. A molesztálásnak nem akar vége szakadni, Alan egyre csak próbálkozik szerelmének másfajta kimutatásával is, aminek bizony Charlie nem nagyon örül. Hosszú percekig kergetik egymást, násztánc, integetés, minden, ami kell. Az időjárásnak nagy szerepe van ebben. Charlie érzi a hideget (meg amúgy is kimerülhetett az 5x2 tojás világrahozatalában), sőt, ha igazán hagyom a terráriumot lehűlni, Alan is lenyugszik. Dilemma, hogy most akkor lefagyasszam őket, vagy hagyjam, hogy vérre menjenek a "szexelni akarok - de én nem" játékban. Tökéletesen megfigyelhető volt a decemberi, karácsony előtti felmelegedés hatása, Alan jóval erőszakosabb volt. Amint visszaállt a kinti 2-3 fok, lenyugodtak a kedélyek. Na, azért vita van bőven, és sajnos sérülés is, Charlie teste tele van horzsolásokkal, és néha komolyabban is elkapja az ura.

322140_3934107145823_1295302427_o.jpg

A családon belüli erőszak sajnos ennyiben nem merült ki, ezt a sebet, miután majdnem begyógyult, újraalkotta drága Alan, és olyan ütemben sikerült elkapnia Charlie-t, hogy a jelenlegi sebe a képen láthatónál legalább kétszer akkora, a pikkelyréteg teljesen levált, de hálisten, nem sértette fel véresre.

A viták itt folytatódtak, de már Charlie és jómagam között, ugyanis elég randa volt az új sérülés és betadinnal kezdtem kezelgetni. Fültisztító pálcikát eláztattam a fertőtlenítővel és símogattam vele a sebet. Egy ideig, 2-3 alkalommal szó nélkül tűrte, jó jel volt, mert így kiderült, fájdalma nincs. A további alkalmakkor azonban kezdett elhúzódni, mikor közelítettem felé a pálcikával, egy alkalommal megfélemlítvén a támadót, teljes egészében bekapta a betadinos vattapamacsot. Na, az nem tetszett neki, szinte prüszkölt, rázta a fejét, aztán körbenyalta a terrárium vizes felületeit. A következő alkalommal már rájött, hogy ez így nem pálya, azt kell elkapni, ami tartja a büdös, keserű izét. Na, az az én kezem.

És így történt, hogy Charlie életében először, tényleg félelemből, tiszta szívéből megharapott. Az áldozat a mutatóujjam, melyre tökéletesen merőleges helyzetből támadott. A vége az lett, hogy ha mondjuk ő nem gyík, akkor összenézünk és rövid hatásszünet után megszakadunk a röhögéstől. Látványnak klassz volt, de az az igazság, Charlie úgy harap, mint egy lány. Semmi erő, pedig felső állkapcsa felülről, alsó alulról támasztotta az ujjamat, de szinte alig érezhetően, nyomot egyáltalán nem hagyva, csak olyan mutatóba került oda, hogy azért tudjam, ő ilyet is tud(na, ha nem nappali gekkó lenne, hanem oroszlán). Úgyhogy vitánk részemről röhögésbe fuladva el is tussolódot, a kislány sebe szépen javul és a hidegnek köszönhetően újabbakat nem nagyon szerez. Éljen a szerelem!

Címkék: viselkedés sztori Charlie  |   | Szólj hozzá!

2012.11.17. 12:45| Szerző: Johus

Most, hogy mindkét jószágnak találtam jobb helyet az én otthonomnál (kizárt, hogy jobb legyen, de azért nem kerülnek rosszabb körülmények közé sem), egy utolsó kis bejegyzést írok még róluk, hogy s mint vannak.

A fejlődésük döbbenetes mértékű.

Kisréce bő 11 cm, mozgékony, kommunikatív, állati édes. Ha a terrárium előtt az üres csipesszel kapirgálom az asztalt, odajön az ajtóhoz és teljes izgalomban nézegeti, hol a kaja. Pavlov kutyája. Ha leülök elé, egy pillanat alatt odafordítja a fejét és érdeklődik, jókat beszélgetünk. Néhány hét múlva jön érte új gazdája.

615459_4129515950921_1170441855_o.jpg

664300_4158345911652_660941056_o.jpg

Kispipi most, hogy elkezdett végre zabálni (volt egy kis tapadás-problémája, de 2 vedléssel elmúlt, most már biztonságban érzi magát), növésnek indult. Az első két hét kiesése miatt ő most még csak szűk 10 cm, de tesz a növekedésért, borzasztó bélpoklos, annyira éhes, hogy leküzdötte minden félelmét és már csipeszről is elfogadja, sőt, nincs időm letenni neki a kaját, odarohan a csipeszhez és kivadássza a végéből a tücsköket. Napi 2x 2 db légy méretűt simán megeszik. Napközben ő inkább csak napozik, de azért a vadászatra is hajlandó néha, ha van időm a csipeszből kiengedni a leendő zsákmányt. Továbbra is gyönyörű, a mintázata egészen különleges, sajnálom, hogy elkerül tőlem, de sajnos nincs mód a megtartására. Jövő hét végén viszem új helyére, onnan pedig nagy útra indul és külföldi börzén találja majd meg új otthonát.

131416_4168259959497_923809088_o.jpg

169936_4129514670889_1173462883_o.jpg

Szüleik harcban állnak a gyermekvállalás terén, a hideg a nőstényt már nem készteti párzásra, a hím ugyan még ostromolja, de újabb tojásáldás csak tavasszal lesz várható. Akkor remélhetőleg a blog tenyésztési-vonulata ismét előkerül majd.


2012.11.06. 18:33| Szerző: Johus

Hogy a nagyokról is essék szó, hiszen mégis csak ők képezik ennek a blognak a fő tárgyát, egy velük kapcsolatos újabb megfigyelésemről adok hírt. De, hogy a kicsik rajongóit se veszítsem el, életem legaranyosabb phelsuma-videóját is megnézhetitek a poszt végén.

A kakitánc

A kakitáncra néhány hónappal ezelőtt lettem figyelmes. Nem nagy titok, mi is lehet ez, afféle esőtánc, csak kakival. Fölöttébb mulatságos. Nem egyedfüggő a dolog, időnként mind a ketten csinálják. Annyi a történet, hogy este felélénkül az állat és a terrárium elülső üvegén, az ajtó felett elkezd mászkálni. Egyre hevesebben szaladgál le-föl, átugrik a bambuszra és vissza, teljesen megőrül. Azt hittem sokszor, hogy valamit akar, mert, ha odamegyek hozzá, mikor ilyen állapotban van, akkor fokozottan figyel rám is. Követ a tekintetével, ha beszélek hozzá és ha átmegyek a terrárium túloldalára, ő is átjön. Ez eltart jó pár percig, 5-8 percig körülbelül, majd egyszerre megmerevedik, kitolja a popsiját és egy akkora kakit nyom ki magából, hogy csak nézek.
Olyan ez, mint a sport, ugye az ember is sportolás után, hirtelen nagyobb testedzés után szalad a wc-re. Na, ők ezt direkt csinálják.
Érdekes továbbá, hogy egyszerre mindig csak az egyik csinálja, a páros tánchoz ezek szerint még nem elég érettek.

 

A beígért szupercuki videó Kisrécéről, aki nem tud választani a kukacok közül

 

 

 |   | Szólj hozzá!

2012.10.13. 16:27| Szerző: Johus

Teljesen odáig vagyok a kicsikért. Hosszú perceket töltök azzal, hogy csak ülök az erre a célra a terráriumok elé helyezett széken és bámulom őket teli vigyorral. Gyönyörűek, kis csodák. Fotóblog-szerűen elmesélem, mi történt életük első hetében.

Kispipi, az egy nappal fiatalabb, marha félős. A terráriumban, még új korában volt egy beépített faág. Ilyen ujjnyi vastag, kijött a sziklaháttérből. Ez persze berohadt és kiszedtük, a lyuk meg ott maradt. Na, Kispipi abban szokott bujkálni. Gyakorlatilag egész nap. Azt csinálja, hogy bebújik, és egy nap kb. kétszer kijön körülnézni fél órára, aztán visszabújik. Nem megy messzire, a terráriuma nagy részét még nem is látta. A közeli virágra szokott átmenni, de annak is csak egy bizonyos levelére. Az a luk egyébként akkora, hogy a kisujjam kb. pont belefér. Kispipi meg tud benne fordulni, olyan picike.

258075_4035300595596_748277071_o.jpg

472223_4043845289208_1824888023_o.jpg

DSCN9098_.jpg

Kisréce viszont nagy mászkáló. Körbejárja a terkót rendesen, az üvegajtó sínjén is szokott nézelődni, kíváncsi egy jószág, és örömmel mondhatom, életének eltelt egy hetében 1 teljes cm-t nőtt!

415760_4037198123033_2013028358_o.jpg

DSCN9101_.jpg

Örömhír továbbá, hogy elkezdtek enni, sőt, vadászni. Csipeszről nem fogadnak el semmit, és nagy elővigyázatossággal nézegetik a lefejezett lisztkukacokat, de aztán hamm. Ráharapnak és nagy elánnal tépegetik a kukacokat. Oly nagy elánnal, hogy maguk is 1-2 cm-t odébb repülnek, állati édesek.

DSCN9111_.jpg

Szépnek továbbra is szépek, nem lehet betelni velük.

DSCN9108_.jpg

 |   | Szólj hozzá!

2012.10.07. 15:17| Szerző: Johus

Tegnap este kikelt a másik kis gekkóm is.

277242_4027419718579_2037716071_o.jpg

Várható volt, hogy hamar követi a tesóját, számítottam rá, úgyhogy hozattam reggel a bátyámmal még egy üres terráriumot. (Kész szerencse, hogy ennyiféle állatunk volt már és most épp nincs, csak összesen 6 gekkónk, a kicsikkel együtt.) Nem nagyon szokás kis gekkókat ugyanabba a terráriumba elhelyezni, félnek is egymástól, nehezebben fedezik fel az életet, nehezebben esznek. És valahol olvastam olyat is, hogy a legjobb, ha nem is látják egymást, üvegen keresztül sem.

Egész nap a telken szüreteltem, és azon aggódtam, hogy közben a másik is ki fog kelni és majd a nagyok biztos szétszedik a hálót és megeszik és szörnyű lesz és különben is mi lehet azzal, aki meg tegnap megszületett. A "munkacímük" Kispipi és Kisréce, valahogy szólítani kell őket, de mivel nem szeretném megtartani egyiket sem (na jó, az egyiket lehet), igazi nevet nem akartam adni nekik. Szóval Kisréce a pénteki, Kispipi a tegnapi, mint a mesében.

Kispipi születése után egyből bajba került, de szerencsére nem a szülei miatt. A szúnyogháló power tape ragasztóval volt az üveghez és a háttérhez erősítve. Szerencsétlen Kispipi kikelés után megtalálta az egyetlen helyet, ahol kilógott a ragasztószalag és úgy beleragadt, hogy hálóstul kellett kiszabadítani a terráriumból. De itt még mindig nem volt vége a dolognak, nem tudta letépni magát róla, én meg nem tudtam megfogni szegénykémet, olyan kicsi volt, hogy ha egy picit nagyobb erővel megpróbálom elhúzni, összeroppan. A jobb első lába volt nagyon beragadva, azzal beletenyerelt gyakorlatilag és ahogy próbálta lehúzni, a nyakát is rátámasztotta. Úgy sajnáltuk, el sem lehet mondani, milyen látvány volt. Szerencsére apukámnak eszébe jutott, hogy fogpiszkálóval esetleg megpróbálhatnánk segíteni neki, na ettől úgy megijedt, hogy szinte kicsavarta a testét, letépte magát a ragasztóról és beugrott a dobozba, amibe ideiglenesen őt is elhelyeztem.

Gyors terráriumtakarítás, növényátpakolás (mivel egész nap nem voltam itthon, nem tudtam szerezni újakat), aztán elhelyeztük a terráriumot a másik mellett, mert csak 1 UV-lámpám van, így meg kellett oldjam, hogy középre tehessem, hogy mindkettejük fölött világítson. Persze nem egyforma méretű terráriumokról beszélünk, úgyhogy alá kellett dúcolni, stb. Elszórakoztunk vele egy ideig. De végül sikerült jól megcsinálni, beraktam közéjük egy parafalapot, és máris költözhetett is a gyíkocska. Dobozostul tettem be, ahogy a tesóját is egy nappal korábban és vártam, mi történik.

54960_4027529721329_1411606918_o.jpg

Nem történt semmi. Szegény elég nagy stresszben volt, sőt, még a köldökéből kilógott egy adag szikanyag is, azt próbálta ledörzsölni. Ez nagyjából úgy működik, hogy a tojásban lévő szikanyag a hasfal záródása után egy meghatározott helyen marad kapcsolatban az embrióval. A születéskor záródik be rendesen, Kisrécénél a vedléskor jött le ez a kis darab szikanyag, de Kispipinek valahogy több volt, és ezért kicsit szenvedett vele. De szépen megoldotta, addig nyargalt ide-oda a papírtörlőjén, amíg egyszer csak lejött (aki esetleg többet és jobban szeretne tudni: Brehm).

Kispipi azonban továbbra sem akart kimászni a dobozból, észre is vettem, miért: a jobb első lába még mindig ragadt, azt nyalogatta egész este. Végül a dobozban aludt és csak másnap délben merészkedett ki belőle. Minimális ráhatásom volt nekem is a dologra: beforgattam úgy a dobozát, hogy egy levélhez közel essen. Fel is bátorodott és belevetette magát.

132593_4030322551148_1052115717_o.jpg

DSCN9080_.jpg

Aztán jól megijesztettem a permetezéssel és szegény ugrott egy nagyot bele a nagyvilágba és a földön landolt, ahonnan órákig nem is mert messzire menni.

Kisréce első éjjelét egy levélen töltötte, egy akkora levélen, ami egy lepke súlya alatt is meghajlana. Kisrécét gond nélkül kibírta, nagyon élvezte a kis gyík, reggel még lustálkodott is rajta egy kicsit, szétnézett az ágyból, hogy mi is történik:

219123_4027602443147_441238651_o.jpg

Amit az elmúlt két napban tapasztaltam velük kapcsolatban, hihetetlen. Ezek gyakorlatilag az első perctől kezdve úgy viselkednek, mint a nagyok, úgy néznek ki, mint a nagyok, annyi a különbség, hogy marha picik. Egy nap alatt is kitűnnek különbségek viselkedésben is, kinézetben meg nyilván az első perctől látható néhány dolog.

- Kispipi kisebb
A tojás is kisebb volt, amiben növekedett, de meglepő, hogy 6-6,5 cm-es állatokról beszélünk és szemmel látható méretbeli különbség van köztük.

- más a mintázatuk
Nyilván nem nézhetnek ki tök ugyanúgy, nem számoltam meg a foltokat vagy ilyesmi, csak két dologban pl. teljesen mások:
Kisréce nagyon hasonlít a szüleire, a fején a minta szinte ugyanolyan, mint Charlie-nak, a hátán pedig csíkokban összefolynak még a foltok.
Kispipi fején a minta egy lyukas háromszög, illetve a gerincvonala zöld, vagyis a foltok valóban foltok, nem csíkos, mint a testvére és a szülei annak idején. Nagyon szép kis állat ő, nagyon tetszik (na persze ez nem azt jelenti, hogy a másikba nem vagyok szerelmes).

- Kisréce kíváncsi
Ő pontosan azt csinálja, mint a szülei: ha odamegyek, rám néz. Állati édes.
Kispipi egyelőre fél, hogy él.

Megpróbáltam őket megetetni, aztán később egy állatorvos ismerős mondta, hogy az első 4-5 napban nem kell erőltetni, úgyhogy ne akadjak ki, ha nem esznek. Nos, Kisréce szépen felnyalogatta az almás-barackos bébipapit, és Kispipi is lenyalogatta azt, amit az orrára kentem, úgyhogy a vitaminbevitel megvolt (vitaminport kevertem a bébitáphoz).

Ami megdöbbentő: a tojások mérete. Hogy a frászba tudták ide becsomagolni magukat?

DSCN9081_.jpg


2012.10.05. 15:38| Szerző: Johus

A mai napon hivatalosan is tenyésztő lettem. Fogságban szaporítottam Phelsuma grandist. Sikeresnek bizonyult a szúnyoghálós óvintézkedés. Na, elmesélem.

Bementem a nagyokat megnézni, hogy mi van velük, és látom, hogy egy tücsök van a hálón belül. Mondom, marha jó, mert ha az be tudott menni, a kicsi is ki tud szabadulni. Ránéztem a tojásokra és észrevettem, hogy az egyik szét van törve, de nem teljesen, úgyhogy azt gondoltam, na, mindjárt látni fogom, ahogy megszületik.

5.jpg

Kizavartam a tücsköt, helyrehoztam a hálót és nézegettem, történik-e valami. Odahajoltam az üvegre egész közel, mikor észrevettem, hogy az arcom mellett ott figyelget egy kis gekkócska, szinte röhögve, hogy "Mit nézed azt a tojást, hát itt vagyok!" :)

Úgy meglepődtem, majdnem elsírtam magam. Tiszta nyálka volt még, sötét színű, néhány perccel maradhattam csak le. A két nagy mozgolódott, érdeklődött, de támadni nem akartak, szerencsére. Elkezdtem agyalni, hogy fogom kivenni szegénykémet anélkül, hogy elszaladna a nagy terráriumban és a legjobb megoldásnak az bizonyult, hogy puszta kézzel. Így is lett, hagyta, hogy megfogjam, betegyem egy dobozba.

1.jpg

Teljesen extázisban voltam, elővettem a terráriumot, amit már hetekkel ezelőtt bekészítettem, hogy ha majd megszületik a kicsi, betegyem. De nem számítottam rá, hogy kerek két hónap alatt (61 nap) kikel, úgyhogy még el sem volt takarítva. Szóval gyorsan neki kellett állnom, hogy ne legyen sokáig dobozban a kis csöppség. Egyébként jól viselte, egy lámpa alá raktam, hogy meleg legyen, pár perc múlva már nézegetett, kis kíváncsi volt. Aztán el is kezdett hamar vedleni. Nagyon ügyesen meg is oldotta.

3.jpg

A terrárium berendezésével már nagyobb bajom adódott, mert konstatálnom kellett, hogy sem kókuszrostom talajnak, sem virágföldem növénynek, sem bambuszom mászókának nincs itthon. Jó, talajra papírtörlő -ez szokás. Növényt kiveszek a nagyoktól. De mászókát miből csinálok neki? Aztán megakadt a szemem a Scorpions koncerten szerzett dobverőn. Na, ez egy rocker gekkó lesz.

Az UV-lámpát levettem a nagyoktól, nekik annyira nem lényeges, mint az újszülöttnek, és a melegítőjük is bocsát ki UV-t, eleget. És egy csíptetős lámpát előkotortam a szekrényből, hogy meleg is legyen a kicsinek. Jöhetett az áthelyezés. Nagyon meg volt szeppenve szegénykém, beraktam a terráriumba dobozostul, hogy majd ő eldönti, mikor mászik ki belőle. Sokáig nem akarta elhagyni, de aztán felbátorodott.

4.jpg

Vagy 5 percig csak nézett, hogy mi van, aztán átteleportált az egyik szanzavérára.

2.jpg

Egyelőre mindentől összerezdül, még a parketta nyikorgásától is. De azért egész kis bátor, megy szépen körbe-körbe, felfedezi a helyét.

6.jpg


2012.09.25. 12:19| Szerző: Johus

...viselkedés szülő-módra


Már írtam róla korábban, hogy milyen érdekes, ahogy a két gekkóm felváltva őrzi a tojásait. Hogyan torkollhat ez mégis tragédiába? Elmesélem.

A meglepetés tojások, amelyeket június 19-én tojt le Charlie, kalandos úton mentek keresztül. Először is a két tojás egymáshoz képest függőlegesen helyezkedett el. Az alul lévőnek hamar nyoma veszett, a szanzavéra levelei közt lévő földbe rohadt. A felső szép fehéren tűrte a takarítást, permetezést, eleségállatok mászkálását, sőt, a költözést is. Mindezen hatások ellenére a 82. napon kikelt belőle egy kis gekkó. Minden bizonnyal. A tragédia pedig őrző-védő szüleinek köszönhetően következett be, ugyanis a gyermeket nem volt szerencsém látni, mire észrevettem, hogy a tojás már üres, a földön mellette mindössze egy kb. 1 cm-es farkincadarabot találtam. Gyanítom, mikor érezte vesztét szerencsétlen, eldobta a farkát, hátha így megmenekül szülei elől, de sajnos a terrárium falai között ez tökéletesen esélytelen volt, így édesapja hidegvérrel nem csak, hogy elpusztította, de meg is ette szerencsétlent.

DSCN8899.JPG

A szívem szakadt meg.

Kérdem én: mi értelme, hogy őrzik a tojást? Két tökéletesen ellentétes viselkedés, két tökéletesen ellentétes ösztön egyazon dologgal kapcsolatosan.

Néhány nappal ezelőtt takarítottam a terráriumot. Charlie, a beszari tisztes távolból figyelte, mit csinálok, tűrte reszketve az ecetes szivacs dörzsölésének hangját stb. Azonban mikor a tojások melletti üvegfalat kezdtem sikálni, minden bátorságát összeszedve, gondolkodás nélkül nekem esett. Gyakorlatilag megtámadott, odakapott a kezemhez, majd a tojásokat testével eltakarta előlem és nem tágított, míg ott matattam. Hősiesen állt ott és nézett morcosan. Miért, ha aztán úgyis megeszik a kicsiket?

Állatorvos ismerőssel tárgyaltunk erről a dologról elég sokat, így, hogy kénytelen voltam testközelből megfigyelni ezt a dolgot. Sajnos ezek az állatok ilyenek -mondta. Tanácsolta, hogy kerítsem el a tojásokat, fedjem be valamivel, így most, hogy közeledik a második kelés (3 héten belül lesznek kicsik, ha minden jól megy), szúnyoghálóval távolt tartom a szülőket. Remélem, hatásos lesz és nem barmolják szét gyilkos ösztönük kiélésekor.

456286_3982678240070_608567077_o.jpg

Címkék: viselkedés Charlie Alan  |   | Szólj hozzá!