2012.04.05. 20:07| Szerző: Johus

Elég hamar rájöttem, hogy ha abban a tempóban nőnek a gyíkok, amilyet eddig mutattak, egy pillanat alatt kinövik a helyüket. A tempó két hét alatt 1 cm növekedést jelent.
Másik oka az elhatározásnak pedig az egyre többször előforduló kergetőzés, amiben ugyan egyelőre nem sérült meg senki, de látszott, hogy nehezen jönnek ki egymással. Többektől kértem tanácsot ez ügyben és egyöntetű volt a válasz: nagyobb hely kell nekik. És még az is kiderülhet, hogy két fiú, és azért veszekednek... Szóval paráztam is a dolog miatt rendesen. 

Elkezdtem hát utánanézni a terráriumoknak. Az is hamarosan kiderült, hogy a vadi új, csináltatott terrárium szóba sem jöhet, ugyanis egekben vannak az árak... Eszembe jutott, hogy magam csináljam, de így az eleve rengeteg kérdés (üvegből legyen vagy OSB-ből, milyen anyagú legyen a hátterezés stb.) párosult az eszközeim és ügyességem korlátaival. Ezért mindenképp vennem kellett, használtan, lehetőleg olcsón. 

Természetesen két felület van az ilyesmire: vatera és expressz. Keresőszó alapján is, kategória alapján is napokig kerestem a terráriumokat. Nos, a végén akkora szerencsém lett, hogy szinte le sem merem írni, mert megkövez a terrarista társadalom. Találtam egy eladót, akinek volt egy 50x50x75-ös (magas, ugye) terráriuma, hátfala OSB, többi üveg, ízlésesen hátterezve, két tolóajtóval, nagy szellőzővel a tetején, ajándékba mellé ad egy UV és egy melegítő izzót, valamint hő- és páramérőt. A terráriumba kaméleon lakott VOLNA, ha eljut odáig, tehát gyakorlatilag egy vadonat új, állatot még nem látott terkóról van szó. Hibája annyi, hogy költöztetés során a háttér itt-ott minimálisan sérült, kopott. Na bumm. Mindezt pimaszul kevés pénzért árulta már hónapok óta (hogy lehetséges, hogy nem adta el, elképzelésem sincs). Lecsaptam rá, amint lehetett. Még csak messze sem kellett menni érte, gyakorlatilag útba esett. Így lett az új terrárium, amit másnapra be is rendeztem és át is költöztettem (nagy nehezen) a gekkóimat. Na, ebben a 188 literben aztán pláne eltűntek!
 

DSCN7208__1.jpg

Mire beköltöztek október 20-án, Alan már 13cm volt, Charlie 12 cm, vagyis két hónapos korukra 3 centivel lettek nagyobbak. Így nézett ki legelőször az új helyük, ekkor még a burák nem voltak meg és elég "házihent"-jellegű volt a világítás, de ezt hamar orvosoltuk.

Címkék: terrárium  |   | Szólj hozzá!

2012.03.22. 15:54| Szerző: Johus

Az elején nem volt sok választásuk, lisztkukacot kaptak, azt ettek. Kész passz. Elég hamar bevettem a körbe a viaszmoly lárváját, ami tápanyag szempontjából gyakorlatilag nulla, viszont imádják. Hamar, kb. két héttel hazahozataluk után elkezdett mutatkozni a vadászösztön. A leejtett kukacért leszaladtak, berepült muslinca után odakaptak. Persze még bénáztak kicsit, de a lelkesedés (ösztön) megvolt.

 DSCN6949_.jpg

Ahogy nőttek, márpedig nőttek, mint a bolondgomba, egyre több lehetőségem lett. Gondoltam, ideje, hogy gyászbogárlárvát is adjak nekik. Ez úgy néz ki, mint a lisztkukac, csak jóval dagibb, illetve tápérték tekintetében más -jobb. Na, a gyászbogárlárvát gyakorlatilag utálják. Egyik sem evett belőle, megszaglászták, aztán inkább elszaladtak a csipeszem elől. Ennyit erről.

Gondoltam, már elég nagyok, hogy adjak nekik tücsköt. A legkisebb, légyméretű tücskökből vettem nekik. Egész kis kaland volt, mire ráéreztem, hogy kell csipesszel megfogni ezeket az ugráló kis rovarokat. Muszáj volt megtanulnom, ugyanis odáig voltak a tücsökért! Egyszerűen imádták! Én meg csak lestem, ahogy esznek, olyan édesek voltak.

A tücskökön felbuzdulva egy hétvégén lementünk a szőlőnkbe dolgozni, és hoztunk fel sáskát, amit ott fogtunk a kertben. A vadbefogott eleségről amúgy is úgy hírlik, hogy sokkal nagyobb örömet okoz az állatoknak, valahogy érzik, hogy más. Charlie-nak túl nagy falat volt, ő eleve 1-2 cm lemaradásban van a másikhoz képest, de Alan/Ellen nagy örömmel elfogadta a sáskát, és jóízűen elrágcsálta (na, persze beletelt egy kis időbe, de legyűrte).

DSCN6991_.jpg

Mivel eléggé őszbe csavarodott már az idő, így a vadbefogásra ezen kívül egyetlen példát tudtam még felmutatni: egy lakásba beszabadul molylepkét. Beeresztettem a terráriumba a gyíkokhoz és Charlie bizonyult ügyesebbnek, nem telt bele 10 másodpercbe és már el is kapta az ide-oda cikázó lepkét. Ügyesen mozognak nagyon ezek a gekkók, borzasztó gyorsak és hajlékonyak.

A következő újítás a légy volt. Na, ez eleve nem egy kifizetődő dolog, a boltba is egyet fizet kettőt kap akció keretén belül kaptam, mert mondták, hogy rájuk rohad az egész. Úgy kell elképzelni, hogy van egy pici kör alakú doboz, benne tudom is én, 30 pici, elméletileg röpképtelen légy, a doboz alján pedig kb. 40 pete. Na, ezeket kikelteni esélytelen, de a 30 élő légyből is max. 10-et tudtam feletetni, ugyanis 2 nap alatt megdöglöttek. Nem bánom annyira, kiderült, hogy Charlie válogatós és a legyet sem eszi meg. Alan elvan vele, ez csak ilyen nass-számban mehet, mert annyira pici, hogy fél fogára sem elég...

Úgyhogy a továbbiakban a tücsök, sáska és viaszmolylárva kombó szerepel az étlapon, illetve a már említett mézes gyümölcsös pép vagy bébiétel. Elég változatos, és elég tápláló, úgyhogy ezen nem múlik az egészségük, megfelelő vitaminbevitellel, persze.

Címkék: etetés  |   | Szólj hozzá!

2012.02.24. 22:00| Szerző: Johus

Első nap, mikor betettem őket a terráriumba, Alan elég hamar talált magának egy rejtekhelyet. Eleinte csak szemezett vele, nem is mászott be, csak nézelődött, hogy mi legyen. Ez a rejtekhely a terrárium hátterezéséből adódott.

A terrarrisztika alapvetően egy szakma. Ezt lehet alapszinten művelni: veszel egy állatot, hozzá egy berendezett, behátterezett terkót, berakod az állatot és néha kitakarítasz. Természetesen sok átmeneti terrarista (igen, első hallásra még vicces, aztán megszokjátok) van, akik ezt vagy azt a részét már átvállalják a dolognak, és van a profi, aki nulláról épít magának, akarom mondani kedvencének élőhelyet. Onnan indulva, hogy bútorlapszabászatban OSB-t vágat, üvegesnél üveget, és szépen a különböző technikák közül kiválasztja a számára legszimpatikusabbat, kialakítja a hátterezést, tökéletesen egyedit, az állat igényeinek megfelelően. Na persze itt is van alapszint és csilli-villi, ha pl. beépítünk lámpát a háttérbe, vagy vízesést, önműködő párásító rendszert, működöt, stb.

Én természetesen a kezdők közé tartozom, így vásárolok (egyelőre). Ezt a szuper áron vett kis terkót is ugye úgy vettem, hogy volt benne egy hátterezés, purhabból volt az alapforma, és talán gipsszel volt bevonva, majd lefestve. Na most ez ugye egy eléggé lehasznált terrárium, olyannyira, hogy az egész háttér egyben elvált a hátsó üvegfaltól, de ez nem gond, elég passzentos, mögé nem megy be a vízen kívül a világon semmi (max. por, de még egy tücsök sem férne be). Viszont úgy volt kialakítva, hogy középen felfutott a háttér a plafonra. Mivel ugye itt is elvált az üvegtől, keletkezett egy icipici rés a két üveglap találkozásánál.

Mondanom sem kell, Alan ezt a rést nézte ki magának, és egész nap azon gondolkodtam, hogy be kéne tömni, hogy ne másszon be, mi van, ha megsérül. Aztán napközben végül letett róla, én meg azt hittem, rájött, hogy kicsi az neki, meg veszélyes.

A rést csak egy olyan képen tudom szemléltetni, amit egyszer már beraktam itt a blogon, de azért megmutatom újra, hogy értsétek, miről van szó:

DSCN6877_.jpg

Aztán csak eljött az este, lekapcsoltam a lámpát, és hagytam őket, hadd helyezkedjenek el éjszakára. Mikor néhány óra múlva visszamentem megnézni, hogy minden oké-e, sehol nem találtam Alant. Elkezdtem parázni, hogy úristen, biztos kimászott valahogy... aztán fogtam egy zseblámpát és végigpásztáztam vele az egész terráriumot és természetesen a lukban volt. Egész reggel vártam, hogy végre előmásszon, és a talajon lévő kéreggel betömködtem a lukat.

Alan utána órákig ott volt, szaglászta a háncsot, körbejárta az egészet, hogy hátha mégis be tudna menni (nagyon érdekes volt, ahogy kereste a "bejáratot"), aztán lemondott a dologról szerencsére és otthagyta, máshol aludt. Azért kicsit sajnáltam, ahogy próbálkozott, de az ő védelmében fosztottam meg a kuckójától, úgyhogy végeredményben nem vagyok szemét :D

Ezután jött a növénymánia, de ez már egy másik történet.

És egy ráadás az előző poszt kapcsán: ilyen, amikor észreveszi, hogy ott állok a terrárium mellett:

figyel.jpg


2012.02.24. 13:17| Szerző: Johus

Mikor már terveztem őket, azt gondoltam, hogy jó, hát lesznek a terráriumban, szépek lesznek, esznek, mászkálnak, elvannak. Tudtam, hogy nagyon ritkán szoktathatók kézhez és én persze majd megpróbálom, de nem keseredek el, ha nem sikerül. Na, ez persze nem jelenti azt, hogy arra gondoltam, unalmasak lesznek, egy szóval sem mondtam ilyet, de tény, hogy egy kutyánál kevésbé kommunikatív és értelmes állatokat vettem.

Hamar kiderült, hogy tévedtem.

Szeptember lévén, frissen diplomázott, de már nem egyetemi hallgatóként, mondjuk ki: munkanélküliként szörnyen sok időm volt itthon. Gyakorlatilag egész nap csak ültem és néztem őket. Csekkoltam a párát, a hőmérsékletet, vigyáztam rájuk, ha túl meleg volt, kinyitottam az terrárium ajtaját, ha túl hideg, bekapcsoltam a lámpát, szóval mindent megtettem értük. Reggeltől estig figyeltem a kis szépségeket, ahogy felfedezik azt a pici terráriumot, ugrálnak egyik bambuszról a másikra, stb.

DSCN6904.jpg

Amit egyből megfigyeltem, hogy gyakorlatilag teleportálnak. Az egyik pillanatban még az egyik bambuszon a sarokban, másik pillanatban a másik sarokban a növényen. Hihetetlenül gyorsan mozognak. Féltem is rendesen, hogy megszöknek, aztán rájöttem, hogy alapvetően jobb nekik ott bent és eszük ágában sincs meglógni.

Az etetést az első napokban lisztkukaccal oldottam meg. Hogy tudjam figyelni, melyik mennyit eszik, külön-külön próbáltam eléjük tárni a kaját. Egy lisztkukac nem túl nagy, mégis félbe kellett vágnom nekik, mert egyszerűen nem bírtak megküzdeni vele. Félbevágtam hát őket és egy fogpiszkálóval tartottam a szájuk elé. Persze az első etetések (na jó, a mai napig ezt gondolom, és imádom nézni, ahogy esznek) szörnyen aranyosak voltak.

lisztkukac.jpg

A lisztkukacon kívül gyümölcsös bébiétellel is etettem őket az elején, illetve a mai napig is, csak már ritkábban. A banánossal próbálkoztam elsőnek és osztatlan sikert aratott a dolog, teljesen odáig voltak érte, én meg értük, olyan édesen nyalogatták le a bambuszokról a testükhöz mérve hatalmas nyelvükkel...

DSCN6892_.jpg

Hamar meg is tanulták, hogy az ajtó felnyitása általában kajával jár, Alan,a nagyobbik volt, hogy oda is szaladt a kezemhez, úgy várta már, hogy etessem meg.

Ez is már egy olyan viselkedés, amit nem vártam volna tőlük. Elkezdtem aztán rendszeresen úgy etetni, hogy mielőtt kinyitom a terrárium ajtaját, a csipeszt (amit később szereztünk be, mert a fogpiszkáló nem annyira jó megoldás) össze-összekocogtatom, hogy hátha képesek ezt a hangot az etetéssel összekötni. Ez egyelőre, a 6 hónap alatt nem sikerült, persze, de nem adom fel.

De gyakorlatilag mindegy, hogy kajával vagy anélkül megyek oda hozzájuk, mindkettő egyből odafordul hozzám és nézeget, hogy mit keresek ott. A hangomra ugyanígy figyelnek, ha 1-2 méterre a terráriumtól beszélek, akkor is odafordulnak. És ugyanígy észreveszik, mikor a macska bejön a szobába és elkezd a parkettán kopogni a körme. A két kis gyík egyből odafordul.

Értelmesek, na. :)

Evés után pedig ilyen pihenő pozíciókat vesznek fel:

evés után.JPG


2012.02.20. 19:29| Szerző: Johus

Mindenek előtt leszögezném: az ég világon semmi köze nincs a Két pasi - meg egy kicsi című sorozat főhőseihez. Egy egy fatális véletlen volt, nem is ismertem a sorozatot egészen addig, míg egy barátnőm megkérdezte, hogy ugye róluk neveztem el őket... Nem.

Ahogy érintőlegesen említettem az előző bejegyzésben, a gekkók nemét 3-4 hónapos korukig nem lehet megállapítani. Ekkortájt kezd el kialakulni a nemi jelleg, de egészen biztosat 1 éves kor körül mernek mondani a tenyésztők (naná, elég kellemetlen, ha valaki nőstényt szeretne a hímje mellé, de kap egy pasit, akivel aztán jól összeverekszik a már meglévő állata).

Mint kiderült, esetemben szinte újszülött gekkókról volt szó. Mivel elfelejtettem a börzén megkérdezni a tenyésztőt, írtam neki egy e-mailt, hogy írja meg, mikor keltek ki a gekkói. Egészen pontosan az egyik 2011. augusztus 24-én, a másik 29-én született. Ennek megfelelően egyikük, aki később a Charlie nevet kapta 5, a másik, Alan pedig 9 napos volt, mikor hazahoztam őket. Ez méretben 7,9, illetve 9,3 cm-t jelent.

[És itt jegyezném meg a felháborodásomat, hogy nincs erre szabály, vagyis inkább nincs ennyi felelősség az emberekben, és ilyen szinten a pénzre mennek a kereskedők, hogy hidegvérrel árulnak olyan fiatal hüllőket, akik éppen a börze napján vedlenek életükben először (az első vedlés néhány nappal a születés után esedékes)... Innentől kezdve nem csoda, hogy szegény állat nem élte túl az autóutat, és ezzel nem magamat akarom megnyugtatni, de sajnos egy kényes fajnál benne van a pakliban, hogy hamar elpusztul, szinte ok nélkül.]

Nos, világos, hogy esélytelen volt belátható időn belül megtudni, milyen neműek, és nem akartam Egyeskének és Ketteskének szólítani őket hónapokig, így kitaláltuk, hogy unisex neveket adunk nekik. Mivel ilyen a magyarban nincs, értelemszerűen angol keresztnevekben kezdtünk gondolkodni hazafele az Auchanból, ahol mindenfélét vettünk a terráriumokba, mert a bátyám semennyire nem volt felkészülve az ő állataira, még szerencse, hogy volt itthon még egy nagy terrárium üresen... Néhány percen belül meg is született a két név: Charlie, aki vagy Charles lesz, vagy Charlotte, mikor felnő, illetve Alan/Ellen, akinek ugyan máshogy kell írni a nevét, ha fiú és máshogy, ha lány, de kiejteni ugyanúgy kell.

Így még közelebb kerültünk egymáshoz, nevén kezdtem őket szólítani, amire természetesen nem hallgatnak, de azért aranyosak...

Charlie 5 naposan:
DSCN6891.jpg 

Alan 10 naposan:
DSCN6877.jpg 

Címkék: sztori Charlie Alan  |   | Szólj hozzá!

2012.02.20. 18:05| Szerző: Johus

Végre eljött a nagy nap! A börzére jó korán, nyitásra érkeztünk, így éri meg, mert később nagyon sokan lesznek, még később pedig egyre kevesebb állat lesz. Célirányosan mentünk az asztalok között, felmérve a terepet, hogy hol milyen árban, milyen korú, milyen nemű grandisokat kínálnak. Az egyik asztalnál jóval kisebb méretű nappali gekkókat árult egy tenyésztő, nem titok, ki az: a Leguán díszállat-kereskedés tenyésztője. Én még ekkor nem tudtam, mi alapján kellene döntenem (minél drágább, annál "jobb"?, minél nagyobb, annál jobb? stb.), és nagyon tetszett a gondolat, hogy egészen kis fiatal állatokat vegyek. Merthogy egyből kettőt szerettem volna. Na, azzal azért tisztában voltam, hogy két hím nem tartható együtt, és 3-4 hónapos kornál előbb nem lehet megállapítani a nemüket, sőt, valamilyen szinten azt is tudtam, hogy egész kicsi korban elkülönítve kellene tartani őket. De az az igazság, hogy nem tudtam, mennyire kicsik ezek az állatok, mert egyrészt nem volt a dobozkára ráírva, hogy mikor keltek ki, másrészt én sem kérdeztem meg izgatottságomban a tenyésztőt. Lényeg a lényeg, semmi ilyesmiről tájékoztatást nem kaptam.

Egy szó mint száz, két vérvonalból vettem 1-1 egyedet. Azonnal teljesen odáig voltam értük! Még egy fél órát elszórakoztunk a börzén (bátyám vett két tokét, vettünk vitaminport, eleségállatot, páramérőt, hőmérőt), aztán elindultunk haza.

Az előrevetített tragédia ekkor történt. Természetesen autóval jöttünk-mentünk, és ha azt mondom, 20 perc az út a börze és a lakásunk között, sokat mondok. Az utazásnak kb. a 10. percében az egyik kis gekkó a szemem láttára múlt ki a dobozában. Hirtelen nem is hittem el. Hátha tetteti. De nem, szegénykém nem láthatta meg azt a szeretettel teli, nagy gonddal összeállított kis lakrészt, ami várta a szobában. Mit volt mit tenni, hazavittük azt, amelyik életben maradt, betettem a terráriumba, és hiába örültem neki úgy, ahogy nem sokszor örültem még életemben, ott volt a kis halott gekkó a dobozában az asztalon, és a szívem megszakadt érte.

Mivel a tenyésztő valamilyen szinten ismerős volt (velünk tartott egy barátunk, aki ismerte, beszélgettek is, amíg én nézegettem a gyíkokat stb.), úgy döntöttünk, visszamegyünk hozzá és megérdeklődjük, van-e valami protokoll egy ilyen helyzetre. Természetesen az első reakciója az volt, hogy "Hát, ezt benézted..." (khm, szimpatikus megjegyzés). Aztán szó szót követett és mivel látta, hogy én alapvetően két jószágot szeretnék nevelni, hajlandó volt egy mindkettőnk számára elfogadható kompromisszumra és fél áron hazahozhattam egy másik egyedet. Ez így leírva, és anno elmesélve is nagyon rosszul hangzott, mintha a pénzről szólna a dolog, vagy tárgyakat dobálnánk jobbra balra, tudom. Nem mentegetni akarom magam, de számomra nagyon megrázó volt a történet és szörnyű volt az egész, még most is, nem szeretek erre visszagondolni, többet jelent ez a két (három) kis állat nekem, mint gondolnátok.

Lényeg a lényeg: a kis jövevény túlélte a hazautat, és boldogan kiugrott a dobozából a terráriumba, nem úgy, mint a haverja, aki percekig a nyitott dobozában feküdt és nem mert előbújni. Szinte eltűntek ebben az icipici terráriumban, annyira még sokkal icipicibbek voltak :)

DSCN6941.jpg

Hát így lett nekem ez a két kis bolond gyík, akik azóta is (2011. szeptember 3.) bearanyozzák a napjaimat.

Címkék: sztori Charlie Alan  |   | Szólj hozzá!

2012.02.20. 16:02| Szerző: Johus

Mivel nem most kezdtük ezt az ipart, terrárium volt itthon, egy 25x25x25-ös kis terkó, amibe anno nyílméregbékát akartunk, de sajnos nem jött össze. Tisztában voltam vele, hogy ez csak nagyon rövid ideig lesz elég a két kis jövevénynek, de pár hétig azért ellesznek benne, amíg csináltatok egy nagyobbat. Elekezdtem kitakarítani, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Olyan szinten volt mocskos (penészes) a hátterezése, hogy le kellett mondanom a dologról. Bajban éreztem magam, még 2 nap volt az állatok hazahozataláig. Na, akkor vatera.

Akkora mázlim volt, hogy az nem igaz. Potom kétezer forintért (jó, alkudtam egy ötszázast) vettem egy 30x30x30-as, hátterezett pókterráriumot. Olcsóságának oka: a srác megunta a dolgot (megdöglött a pókja?), és hirtelen pénz kellett neki, illetve a tetején néhány felületi repedés volt, illetve nem volt kitakarítva. Annyira nem volt kitakarítva, hogy a pók vedlése is benne volt, valamint egy itató tál és egy műgyanta kaspó. Ezeket mind megkaptam a fent említett áron. Igen, mázlista vagyok.

Újból kezdhettem a takarítást, amelynek immár eredménye is lett: egy takaros kis terrárium, használható állapotban. A berendezés ekkor még nem volt tökéletes, bár sok más már nem fért volna bele, de azért korrekt volt. Néhány bambusz keresztbe-kasul, futóka cserépben, és gyakorlatilag meg is telt a tér. Aljzatként fenyőkérget tettem be először, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem valami tartós, hamar berohad ugyanis ebben az extrém klímában.

DSCN6866__1.jpg

Izgatottan vártam a másnapi börzét.


2012.02.20. 09:42| Szerző: Johus

Az alapokkal, mondjuk úgy, tisztában voltam, így "csak" tökéletesítenem kellett az ismereteimet a Nappali gekkók ügyében. Mivel már jó rég óta ugye tervben volt ez a dolog, már jó rég óta megvolt a Gekkók című kis kiadvány, amit a jelenlegi Kis Teki üzlet adott ki, akkor még Tuatara füzetek néven. Ezt gyakorlatilag kívülről fújtam, mire a kis dögöket hazahoztam.

Lássuk, mi is volt az irány.

Terrárium
Értelem szerűen az állatok élőhelyét, lakóhelyét kell elsősorban elkészíteni, a természeteshez leginkább hasonlítót, amiben jól érzik magukat. A phelsumák esetében ehhez a következőkre van szükség:

- tér, amely egy kifejlett pár esetében minimálisan 200 litert jelent. Magas terráriumra van szükség, mondjuk egy 40x50x100-110 cm (mélység x szélesség x magasság) paraméterű terráriumra.

- mászófelületek, amelyeket egy részről a terráriumban legtöbbször bambuszok vagy nádak biztosítanak, másrészről pedig olyan vastag levelű növények, amelyek elbírják az állatot. Erre a legalkalmasabb az anyósnyelv (Sansevieria trifasciata), ugyanis jó erős és nem elhanyagolhatóan jó igénytelen növény, szinte kiirthatatlan, így az extrémebb terráriumi körülményeket is bírja.

- búvóhely, amelyet phelsumák esetében nem sűrűn szoktak épített bukerekkel kialakítani, nehéz is lenne, mivel legtöbbet a terrárium magasabb régióiban mozognak, vagyis a mászóágak és növények, valamint a terrárium hátterezésének elrendezésével lehet kialakítani kevésbé látható, sötétebb, kuckósabb helyeket.

Klíma
A Nappali gekkó esőerdei faj, ez annyit jelent, hogy napközben 28-30 Celsius fok és 80% körüli pára legyen a terráriumban. Emellett érdemes kialakítani egy napozót, ahol magasabb hőfok és koncentráltabb fény van.
A páratartalom szinten tartása igen nehéz. Ha besüt a nap, ég a melegítő lámpa, a pára hamar felszívódik, az állat meg szenved. Alapvetően permetezésre van szükség. Egyrészt a pára miatt, de nem elhanyagolható, hogy a Nappali gekkó páracseppekről iszik, edényből nem, így fiziológiailag is fontos, hogy legalább kétszer egy nap körbepermetezzük langyos vízzel az egész terkót. Jellemzően a párás levegőt táplálni kell, erre javasolt a rengeteg növény. Sok-sok anyósnyelv, ez még az állatnak is jó, tud ide-oda ugrálni, de talajközelbe nyugodtan pakolhatunk futónövényket, borostyánt (Hedera helix), szobai futókát (Scindapsus aureus), pletykát (Tradescantia), bármit. Nagy napsütésben érdemes egy vizes edényt betenni a terrárium aljára.

Technika
A megfelelő hőmérsékletet megfelelő fényforrásokkal lehet elérni. Én kezdetben egy sima 40 wattos izzóval próbálkoztam, nyár vége volt, így nem kellett még akkora hangsúlyt fektetni a melegre. Ahogy csökkent a hőmérséklet, úgy lettünk egyre nagyobb bajban, így kénytelen voltam melegítő izzót is beszerezni (Exo-terra Sun Glo 60W). Ehhez kellett egy megfelelő kerámiabúra (Exo-terra Glow Light,14 cm).
A gekkók is képesek a színüket változtatni, ha jó kedvük van, örülnek mindennek, szép zöldek, de ha megijednek, vagy valami nem stimmel, besötétednek egy pillanat alatt. A színüket eredeti élőhelyükön a nap UV-sugarainak köszönhetik, így elengedhetetlen az UV-forrás fogságban is, különben színehagyott lesz az állat. Az UV A és B sugár is fontos számukra, D-vitaminforrásként is funkcionál, így egy kombinált izzót (Exo-terra Repti Glo 5.0 UVB 26W) vettem nekik. Ezt gyakorlatilag ahogy bekapcsoltam, rögtön alá is mentek sütkérezni.

Táplálás
A gyíkok többnyire rovarevők, így van ez a Nappali gekkókkal is, tehát az alapvető élelmiszer számukra a tücsök, csótány, sáska, lisztkukac (a bogár nem!), viaszmoly és lárvája, selyemhernyó (de a lepke nem!). A phelsumákra jellemző azonban, hogy gyümölcseredetű nedveket, mézet, nektárokat is szívesen nyalogatnak, vagy házi lekvárt, amiben nincs nagyon cukor és egyéb adalék meg semmi. Lehet házilag is ilyet készíteni, méz + gyümölcs pépesítve és kész is a csemege, de a gyümölcsös bio bébiételeket is nyugodtan oda lehet nekik adni.
A táplálásnál a két legfontosabb dolog, hogy változatos legyen, és minden alkalommal megfelelő calciumporral feltuningolt. Érdemes állatorvosi készítményt venni (pl. Korvimin) ha jót akarunk állatunknak, sőt, ha netalán tenyésztésbe fognánk, akkor kizárólag ilyet adjunk a nősténynek, mert az import vitaminporok útközben sanszosan elveszítik tápértéküket.

Na, ezt jól megtanultam, memorizáltam, hogy álmomból felkelve is tudjam, mit kell tenni, adni, és persze mindent, amit tudni kell a testfelépítésről stb-ről, elolvastam. Jöhetett a megvalósítás.


2012.02.17. 00:02| Szerző: Johus

Gyerekként sok álmom volt. Állattartás terén is, akartam mókust, oroszlánt, majmot, szóval alapjáraton normális, aranyos élőlényeket. De mégis volt egy faj, ami az emlősök mellé befért még a körbe: a gekkó. Nem is akármilyen: Mdagaszkári nappali gekkót szerettem volna, nagyjából 10-12 éves korom óta.

A hüllőtartásnak hagyománya van a családunkban. Mikor megszülettünk, édesapámnak már bőven megvolt Kukac, a Szalagos tigrispiton (Python molurus bivittatus). Voltak persze szörnyülködő rokonok, ismerősök, akik képtelenek voltak elfogadni, hogy mi, a bátyám és én imádjuk, ha Kukac mászkál rajtunk. Van róla fotó.

Volt a családban eztán sok minden: szokványosabb ékszerteknős, 2x2 aranyhörcsög, majd az "extrábbak", a gabonasiklók, pettyes gőték, levelibéka, imádkozó sáska, lebenyes gekkók. Na és egy macska, a lassan 15 éves Szibi, csak hogy a nálunk megfordulók ne tartsanak teljesen zakkantnak minket.

Mondhatjuk tehát, hogy beleszülettem ebbe a légkörbe. Sosem féltem a hüllőktől, kétéltűektől, ha beszabadultam egy erdőbe, biztos, hogy fogtam egy-két békát, csak úgy, mert szerettem kézbe venni őket.

A nappali gekkót kétségkívül azért tartottam mindig számon, és határoztam el ezelőtt bőven több, mint tíz évvel, hogy egyszer lesz nekem ilyenem, mert gyönyörűnek tartom őket. Nem is számított semmi más, egyszerűen annyira szépek, hogy nem érdekelt, mennyire kényesek, milyen életmódot élnek, vagyis, hogy mennyire nehéz a tartásuk. Amikor 2011 nyarán elhatároztam, hogy beszerzek belőlük két példányt, kitanultam az egésznek a csínját-bínját, hiszen nagyobb állatszerető vagyok annál, hogy ne megfelelő körülmények közé hozzak haza, hirtelen felindulásból egy állatot.

Hogy mi mindent kellett beszereznem, kitanulnom, biztosítanom, a további posztokban olvashatjátok.

Címkék: sztori  |   | Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása